Kedves Olvasók, tudom az utóbbi időben nem jelentkeztem, és ezzel a kis novellával szeretnélek kárpótolni titeket, valamint Boldog Karácsonyt, és Kellemes és sikerekben gazdag, új évet kívánni nektek. 2016-ban megpróbálok gyakrabban jelentkezni. :DDD
A szalonban nagy volt a nyüzsgés. A cselédek föl-alá szaladgáltak, mindent igyekeztek a kezükben tartani, hogy az estély a lehető legjobban sikerüljön. Persze azért meg-megálltak egy-két szóra, susmogni egy keveset a nagy előkészületek között. Ez még számukra is újdonság volt. Egy esemény amely, nem a vagyon, és a rang fitogtatásáról szól, ahol nem az a cél, hogy minél több nemest nyűgözzenek le. Ez az alkalom tényleg más volt. Ugyanis ez volt az első olyan rendezvény a kastélyban, melyet nem az uralkodó rendezett. A szolgálók pedig örömmel teljesítették fiatal úrnőjük minden kérését, és hálásan mosolyogtak rá, amiért emberszámba véve őket, az apjától teljesen eltérő viselkedéssel viseltetett irántuk. Reménykedve és kíváncsian várták az est végeredményét.
A király mogorva arcot vágva pöffeszkedett a trónján, csak bámulta a nagy sürgést-forgást. Szerette a bálokat, a különféle estélyeket, a kifinomult társaságot, és a jó bort. Ezúttal viszont nem volt kedvére a mulatság, sőt mélységes megvetéssel figyelte a készülődést. Csupán a lánya hosszas könyörgésének engedett, mikor beleegyezett, hogy a gyönyörű otthonából egy otromba jégmezőt csináljanak, emiatt az ostoba hóbort miatt. Alexis annyira jól tud bánni a szavakkal, ő pedig teljesen elhitte, hogy ezúttal komolyan is gondolja, látta a színtiszta elhatározást fölcsillanni a szemeiben miközben beszélt. Viszont kételkedett, már az elejétől fogva. Hiába tudta levenni a lábáról a meggyőző beszédével, mindvégig azon a véleményen maradt, hogy ez csupán a lánya egy újabb szeszélye. Ostorozta magát, amiért hagyta megtéveszteni magát. Amiért hitte, hogy megváltozott, és ezúttal komolyan gondolja. Rábólintott minden kérésére, viszont azonnal meg is bánta, amit meglátta mit művelt az ő hőn áhított otthonával.
A trónterem márványpadlóját teleszórták fehér porral, hogy a kinti időjárás hangulatát keltsék. Richard a homlokát ráncolta. Nem értette mi értelme hogy a fehérséget látva felderengjen mindenkiben a kinti hideg érzete, amikor benti meleg annyira kellemes volt. De ennyi nem volt elég. Az uralkodók csarnokát, hol ősei képei lógtak otromba, hatalmas hópelyhekkel díszítették. Csak nézte a felmenőit. Szinte magán érezte a tekintetüket, ahogy végignézett rajtuk. Hallani vélte, ahogy a túlvilágon az ő nevét átkozzák, amiért hagyta, hogy ez a rettenet megtörténjen velük. Ott volt James nagyapja, egy hópehellyel a fején, George bácsikája képéről jégcsapok lógtak, és apja bizonyára forgott a sírjában, amiért egy vörös, fehér bolyhos sapkát húztak a képkeretére. A kezébe temette az arcát. Még abba is beleegyezett hogy az aranyozott királyi trónját, melyen egykor dicső felmenői ültek, most egy óriási jégtoronnyá alakítsák, mindenütt jégcsapok lógtak le róla. De mikor a szeretett csillárja került szóba, és meghallotta milyen szörnyűségeket terveznek ellene betelt a pohár. Azt már nem hagyta.
- A csillár úgy marad, ahogy van! Senki nem nyúlhat hozzá, és ebből nem engedek! - tört ki belőle minden indulata. - Miért hagytam jóvá egyáltalán ezt az ostoba partit?! - bosszankodott.
- Apám, mindig arra tanított, hogy az effajta események segítik elő, hogy megszilárdítsam a hatalmi helyzetemet. Hogy a nemesek kedvére téve, lehetőségeket nyissak meg előttük, hogy egy egységes, összetartó ország képét mutassam a világnak. Mint örökösöd, szeretném ha a népem megismerhetne, elfogadna és kedvelne. - szólt Alexis a fa alól, melyet lelkesen dekorált. Háromszor akkora volt mint ő maga.
- Csupán emiatt bólintottam rá! Mert azt hittem végre komolyan veszel valamit! Még azt is megengedtem, hogy ezt a hatalmas fenyőt becipeltesd ide, a gyönyörű tróntermembe. Most nézz csak rá! Egyáltalán nem való ez ide! Csak össze fogja piszkítani a kastélyom legszentebb helyét. - rázta a fejét. - De arról nem volt szó, hogy az előkelő kastélyomból egy jégpalotát csinálj! Ez egy rideg jégverem, lányom! - intett körbe. - És még ahhoz is lealacsonyodsz, hogy te magad díszítgesd azt a rettenetes fát! Ez az egész, végig csak egy új terved része, hogy kiboríthass, és az őrületbe kergess!!
- Apám már azelőtt elítélte a kezdeményezést, hogy bárminek nekikezdtem volna! - jegyezte meg a saját sérelmeit. - Hogy akar rám hagyni egy egész országot, ha már abban is kételkedik, hogy egyedül képes vagyok-e megszervezni egy bált?! Ez nem igazságos! Csak adjon egy esélyt, és bebizonyítom, hogy tévedett velem kapcsolatban.
- Rendben! Itt az esélyed, csak el ne szúrd! Szabad kezet kapsz! Csinálj amit akarsz! - állt föl trónjáról, melyből ezidáig gúnyosan szemlélte az eseményeket. - De a csillárhoz hozzá ne merjetek érni! - vonult ki a szalonból.
- Hiba volt alábecsülnöd engem. Majd megmutatom mire vagyok képes! Még büszke leszel rám! - suttogta maga elé.
- Ha szabad megjegyeznem.. - szólalt meg egy szőke cselédlány, aki vele együtt igyekezett a fát feldíszíteni, de el is hallgatott, mikor egyik társa rászólt, amiért egyáltalán hozzá mert szólni a hercegnőhöz. - Bocsánat... - hajtotta le a fejét.
- Ne! Ne kérj bocsánatot, semmi rosszat nem tettél - mosolygott rá. - Beszélj bátran!
- Szerintem ez egy igazán nagyszerű kezdeményezés öntől, kisasszony. És ha az apja nem is, de meglátja majd, a nép értékelni fogja! - halkan beszélt, de a szavai annyi erőt adtak a lánynak. Most már végig kellett csinálnia, nem adhatta föl.
- Köszönöm, és hálás vagyok a segítségükért - fogta meg a szőke lány kezét, és egy őszinte, hálás mosolyt vetett rá. - Nos, van valakinek ötlete, hogyan tegyük fel ezt? - rázta meg a kezében tartott égősort, ahogy felnézett a 4 méter magas fára.
- Miben mesterkedsz, drágám? - egy kéz simult a derekára, majd egy egész test nyomódott az övéhez. Érezte a belőle áradó meleget, és a sajátját, ahogy a pír elöntötte az arcát. A két cseléd kuncogva elfordult. - Összefutottam apáddal. Őrjöngve küldött ide, hogy felügyeljek rád. Valamint a lelkemre kötötte, hogy ha bárki a csillár közelébe merészkedik haladéktalanul fojtsam meg.
- Hát persze...tudhattam volna, hogy még akkor sem bízik meg bennem, ha megkérem bizonyíthassak neki. Annyira kiszámítható! - morgolódott. - Muszáj lesz megmutatnom neki, hogy félreismert! Ahhoz viszont ki kell találnom, hogyan jutok fel olyan magasra, hogy ezt rátekerhessem a fára - bökött az égősor felé.
- Hiszen ez egyszerű - válaszolta Will, a következő pillanatban a lány alatt guggolt, a fejét a lába között átdugva, majd mielőtt az bármiképp tiltakozhatott volna megragadta a combját és felállt vele. Könnyedén a nyakába kapta. A cselédlányok megdöbbenve bámultak rájuk, a többségük jót mulatott, viszont volt aki erkölcstelen viselkedésnek tartotta. Alexis sipákolt, és imbolygott odafent, hiszen annyira hirtelen történt az egész, még csak azt sem tudta mire számítson. Összegörnyedt és minden testrészével a fiú fejébe kapaszkodott.
- Tegyél le! Tegyél le! - sikította a fülébe. - El fogunk esni!
- Tényleg az lesz, ha nem nyugszol meg! - jegyezte meg gúnyolódva. - Tartalak, nem lesz bajod! - szorította meg a kezét a lány combján, hogy nyomatékosítsa szavait. - Na mi lesz, most díszítesz vagy sem?
- Jól van, jól van! Ne sürgess! - szólt vissza, majd a lányok segítségével hozzálátott a villogó égősor feltekeréséhez.
Eközben Richard céltalanul kóválygott a kastély folyosóin. Nem volt semmi dolga. A tanácsosai hazatértek a családjukhoz, nem volt kivel megvitatni az ország ügyeit, vagy legalább sakkozni egy jót. A lánya elzavarta a trónterméből, ahol a napjait semmittevéssel szokta tengetni, az ostoba partija miatt. Máris megbánta, hogy igent mondott rá. De mit tehetett volna? Alexis sokat változott az elmúlt időszakban, sokkal engedelmesebben viselkedik, és még a házasságra is igent mondott, egy feltétellel. Csak egy valamit kért. Időt. Időt, hogy vele lehessen. Időt, hogy megszerethesse. Időt, hogy beletörődhessen. Az idővel viszont csak egy probléma van; mindig elfogy. Ő pedig annyira fásultnak érezte már magát. Öregnek, céltalannak. Az élete már egyhangú volt. Irigyelte a lányát. Még annyi ideje volt hátra, annyi ideje, amit nem kell egymagában eltöltenie. Férjhez fog menni, Will szeretni fogja, és előbb utóbb ő is viszont. Átveszik a királyságot. Fiút szül. Aztán még egyet. Róla pedig megfeledkeznek. Már nem marad semmi feladata ebben a világban. Már uralkodnia sem kell. Csak azt veszik majd észre, hogy ismét a felesége mellé hajthatja a fejét. Sóhajtott. Addig még sok idő volt hátra. A kért idő még nem járt le, bár már a végéhez közeledett. Az élete nagy célja beteljesülni látszott. Kiházasítja a lányát, vége a hosszú csatározásnak közöttük. Mégsem volt boldog.
Alexis elégedetten szemlélte az összegyűlt vendégsereget. Nem számított rá, hogy ennyien eljönnek, miként, hogy ő szervezte az eseményt, a bárók és grófok pedig nem viseltettek iránta rokonszenvvel, sőt kifejezetten nem kedvelték modora, és viselkedése miatt. Most mégis eljöttek, és őszinte mosollyal köszönték meg a meghívást, és fejezték ki csodálatukat a bál témája kapcsán. A téli csodaország eddig lenyűgözőnek bizonyult. Eljött az ország színe java. A nemesektől kezdve, az egyszerű közemberekig, az egészen apróktól az idős aggastyánokig. Még a jövendőbeli apósa is megjelent, egészen jó képet vágva a dologhoz, még azt is elismerte, hogy a lány szép munkát végzett az esemény megtervezésével, bár a díszítést árgus szemekkel vizslatta. Csupán egy valaki hiányzott a tömegből. A valódi házigazda, a király.
Alexis elszomorodott emiatt, hogy az apja annyira lenézi azt a bált, amelyen annyit fáradozott, hogy még a jelenlétével sem tiszteli meg, de ennek jelét nem mutatta. Jól akarta érezni magát. A zenekar andalító zenét játszott, a fények varázslatosan ragyogtak az elsötétített trónteremben. Az emberek pedig látszólag jól érezték magukat. És ez volt a legfontosabb. A zene azonban megszakadt. Mindenki összevont szemöldökkel meredt a zenekar felé.
- Khh.. Üdvözlök... - a mikrofon egy sípoló hangot hallatott, a kihangosítás pedig tovább erősítette. - Bocsánat. Üdvözlök mindenkit ezen a előkelő eseményen. - Will a pódiumon állt. - Remélem mindenki jól érzi magát, és a továbbiakban is remek estének nézünk elébe. Mindez viszont nem jöhetett volna létre a hercegnő ötlete, és közreműködése nélkül! - fejezte be a kis monológját, mire az emberek tapsviharban és éljenzésben törtek ki. A lány a füle tövéig elvörösödött. - Most pedig visszaadom a terepet a zenekarnak, bizonyára szórakoztatóbbak mint én magam - hadarta el. - De megragadnám a lehetőséget, hogy egy táncra invitáljam önöket. Alexis? Megtisztelnél egy tánccal? - nézett le rá. A tömeg egy emberként fordult felé.
A lány viszont hallgatott. Minden figyelem rá irányult. Határozottan zavarban érezte magát. A tömeg biztatóan kiabálni kezdett, tapsolni, és még inkább kiabálni; - Mondj igent! Mire vársz? Mondj igent!
Will belevetette magát a tömegbe, és elindult felé. Az emberek automatikusan szétváltak előtte, utat képezve ezzel a két fiatal között. Kíváncsi tekintettel kutatták őket. A jövendő királyuk és királynőjük volt. Mégis annyira közel érezték őket magukhoz. Szemtanúi lehettek életük pillanatainak.
- Táncolj velem! - ez nem kérdés volt. Határozottan kijelentette, a kezét nyújtva felé. - Táncolj velem! - ismételte meg önmagát.
- Örömmel - csúsztatta a tenyerébe a sajátját, majd nem törődve azzal, hogy senki nem követi példájukat, könnyed, ámbár elegáns táncba kezdtek. Will magabiztosan vezette, biztos kézzel tartotta. Annyi elegancia és könnyedség volt a mozgásában, mégis kecses és komolyságot tükröző volt. Már nyoma sem volt annak a félénk kisfiúnak, aki egykor volt. Napról napra veszett el belőle, mióta a lány beleegyezett a házasságba. A váltakozó, heves kapcsolatuk azóta viszont mintha barátsággá szelídült volna. Már nem kellett küzdeni, sem a másikért sem ellene, így az érzések is elapadtak kissé. Viszont remek összhang és szeretet volt közöttük, és jól kijöttek egymással.
- Erre mi szükség volt? - suttogta a lány két tánclépés között. - Most mindenki minket bámul!
- Nézzenek csak! Nem mindennap látni egy ilyen szépséget mint te! - válaszolta egyszerűen. - Különben is, uralkodói előjogom dicsekedni a gyönyörű menyasszonyommal! - vigyorgott rá, miközben egy leheletnyit közelebb vonta magához. - Belegondoltál már, hogy nemsokára összeházasodunk?
- Nem! - rázta meg a fejét. - Vagyis, állandóan ezen jár az eszem. De megpróbálok nem gondolni rá.
- Miért? Ennyire megriaszt a gondolata, hogy velem legyél? - nézett mélyen a szemébe.
- Csak félek, hogy minden megváltozik. Hogy másként kell viszonyulnom hozzád. Apám helyébe lépsz. Király leszel. De én nem vagyok kész rá, hogy királynő legyek.
- Egyszer mindennek eljön az ideje. A változás mindig utolér. De együtt nézünk szembe vele - mosolygott rá.
- Elnézést - valaki megpaskolta a herceg vállát. - Lekérhetném a hölgyet? - Will morgolódott magában, de aztán udvariasan elhátrált, sőt vidáman adta át helyét.
- Hát eljöttél! - derült fel a lány arca.
- A világért ki nem hagytam volna - szorította magához. - Szerinted képes lettem volna kihagyni egy bált, a saját kastélyomban? Nem ismersz engem eléggé, lányom.
- Talán igaza van, apám.
- Nem lányom, nincsen. Rájöttem, hogy önző módon viselkedtem veled. A szíved-lelked beletetted ebbe az egészbe, látszik is. Kételkedtem benned, pedig semmi okot nem adtál rá. Talán csak észrevettem, hogy a kislányom felnőtt, egy érett gyönyörű nő lett belőle. És még nem voltam kész elengedni. - suttogta a fülébe. - Már nem a kis Lexi vagy, hanem hamarosan Alexis királynő, Phentos és Wessos uralkodója. Nehéz elfogadnom, hogy az öreged örökébe lépsz. Nekem pedig már senki nem veszi itt hasznát.
- Ne aggódj papa, az első királynői intézkedésem értelmében minden felelősségemet rád ruházom át - vigyorgott rá hosszú idő óta először.
- Igazán nagylelkű vagy kislányom - csóválta a fejét. - Eljött a te időd. És biztos vagyok benne, hogy a birodalom fénykora csak most kezdődik. - csókolta meg a homlokát. - Tudom, nem voltam jó apád, sosem értékeltelek igazán, de jobb gyermekem nem is lehetett volna! Nagyszerű uralkodó válik majd belőled, tudom.
- Sosem kaphattam volna nálad jobb apát! - ölelte át, majd a táncot megszakítva a feldíszített fenyőfa mellé sétáltak. - Boldog Karácsonyt, édesapám - nyújtott át neki egy kis dobozt. - Nem nagy dolog, de gondoltam örülnél neki.
- Az édesapám zsebórája! Mégis hol találtad meg? Már réges-régen elveszett! - csodálta meg az antik darabot.
- Még 6 évesen vettem el, hogy idegesítselek, aztán megfeledkeztem róla, hová rejtettem.
- Bárcsak anyád is itt lehetne - suttogta alig hallhatóan.
- Hidd el, itt van valahol. És vigyáz ránk!
- Alexis. Boldog Karácsonyt - nyújtott át Will egy kicsi fekete dobozt. A lány lélegzete elakadt mikor kinyitotta. - Az édesanyámé volt. Hetekig győzködtem apámat, mire hajlandó volt lemondani róla.
- Ez gyönyörű! - csodálta meg a nyakláncot, majd hagyta hogy Will a nyakába tegye. Megérintette a medált. - Köszönöm! - csókolta arcon, mire a fiú odébb szédelgett.
- Kisasszony! Kisasszony - tört át a tömegen egy fiatal fiú. - Kisasszony! Ez az öné! - nyújtott át egy tenyérnagyságú dobozt.
- Mégis ki küldi? - nézett rá nagyokat pislogva.
- Azt nem tudom, azt az utasítást kaptam, hogy csak kézbesítsem! Engedelmével kisasszony - tűnt el a tömegben.
Alexis kibontotta. A nagy doboz ellenére csak egy papírdarab volt benne. Írtak rá valamit.
"Kedvesem,
Igazán röstellem, hogy nem lehetek jelen, de valamely véletlen folytán nem kaptam meghívót. Ne aggódj, nem sértődtem meg. William bizonyára elszórakoztatott a távollétemben. Felettébb gáláns viselkedés nem gondolod?
Az a nyaklánc igazán értékesnek tűnik. Kár hogy akitől kaptad semmit nem tud az előző viselőjéről. Csak óvatosan, egy olyan nő ékszere volt, aki réges-rég meghalt. Csak óvatosan! Van bennetek valami közös, ami az ő halálában közrejátszott. WILL!
Ez már egy régi história. Sok minden változott azóta. És az idő csak múlik, egy év pedig nem túl hosszú idő. Ha nem vigyázol még a végén királynő leszel. De ne aggódj, mielőtt a fejedre kerül a korona az igaz királyod is visszatér hozzád. Eljövök érted. Addig is ne feledd; én még itt vagyok
D.!"
Alexis sokkos állapotban nézett körül. Az üzenet világos volt. Még korántsem volt vége!
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése